Örök kötelék

Amy Green nagyot csapott pálcájával az ideges kanca farára, és újra rávezette a meghívó oxerre. A kancacsikó ügetésből vágtába csapott át, majd az akadályhoz érve mindinkább begyorsított, majd... A piros-fehér rudak előtt pár lépésnyire Álmodó megtorpant, a hátán ülő lovasa pedig elvesztve egyensúlyát, átbucskázott a ló nyakán, és keményen puffant az akadály rúdjain. Amy érezte, hogy a szája telement homokkal. Az ezüstszürke kancacsikó diadalmasan elvágtázott. Mindene sajgott, de a legjobban a szíve fájt.
-Nagyon szép ugrás volt, de legközelebb vidd magaddal a lovat is!- kacagott egy fiatal fiú a karám kerítésének dőlve.
-Nagyon vicces, Toby, inkább segíts elkapni!- morogta Amy a lovászfiúnak, miközben lesöpörte fájó végtagjait fedő ruháról a pálya homokját. Toby leugrott a kerítésről, segítőkészen odarohant Álmodóhoz és pillanatok alatt elkapta a szabadon himbálózó szárat. Bezzeg neki hagyja magát! duzzogott Amy, visszagondolva a tegnapra, amikor neki egy fél órán keresztül kellett hajkurásznia a csintalan szürkét, miután az ledobta a hátáról.
Toby széles vigyorral vezette vissza Álmodót a lovasához. Amy még csak két napja mondhatta magát az ideges telivér gazdájának, de máris pokolba kívánta az egészet. Emlékezett, amikor apja büszkén mutatta meg neki a tizenhatodik születésnapi ajándékát, a négyéves arab telivért. És arra is emlékezett, milyen boldog volt akkor! Akkor még nem ismertem Álmodót... füstölgött magában a lány.
-Megfogtam neked. Ki is próbálhatom jutalmul?
Válaszul Amy Green csak bólintott, s a lovászfiú már mászott is fel a nyeregbe.
-Amúgy mi is a neve? Cak nem hívhatjuk Lónak vagy Névtelen Szürkének!
-Álmodó. De inkább Rémálom illene rá! Hogy is gondolta apa, hogy ez a ló jó nekem. Nekem versenyló kell!
Úgy képzeltem, sorra nyerjük a díjugrató versenyeket, és naphosszat lovagolunk kettesben a szép vidéken... De akkor még nem ismertem Álmodót! Toby miután beállította a kengyelt, felvette a szárakat és kicsit körözött vele a pályán. Amy irigykedve figyelte, hogy Toby alatt milyen ruganyosan mozog a lova. Őneki bezzeg nem csinált ilyeneket! Majd mikor a lovász megadta a jelet, a szürke rálovagolt az akadályra, és... Átvitte! Ezt nem hiszem el! Ez a ló utál engem? Vagy én vagyok hihetetlen rossz lovas? Könnyeit nyelve figyelte a lány, amint ló és munkaruhába öltözött lovasa még egyszer átviszik az akadályt, majd Amy elé léptek. Tobias elégedetten ugrott le a nyeregből, és megpaskolta Álmodó verejtékfoltos nyakát. Még egyszer megpróbálom! Döntötte el Amy és felszállt a nyeregbe. Beállította a kengyelszíjat, és megigazította a ló nyakára rásimuló martingált, majd elindította a lovat. Álmodó szépen elindult, és Amy elkezdett reménykedni. Most sikerülni fog! Minden lónak lehet néha rossz napja. Holnap tökéletesen fogunk edzeni! Határozta el a lány és vádlijával megszorította a kanca hullámzó oldalát. A lónak több se kellett, nekilódult vágtában az oxernek, majd egy pillanattal az akadály előtt kitért oldalra. Olyan hirtelen történt mindez, hogy Amy kicsúszott a fényes bőrnyeregből, és ismét a homokban találta magát. Miután feltápászkodott, segélykérően nézett abba az irányba, ahol eddig Toby állt, de a fiúnak nyoma sem volt. Bizonyára bement az istállóba megetetni a lovakat, hiszen vacsoraidő van! Csapott a homlokára Amy. Ezzel minden reménye elveszett, ma is egy fél óráig hajkurászhatja a zabolátlan Álmodót.

Másnap Amy Green bizakodva lépett be az istállóba, ahol Álmodó már felszerszámozva állt a bokszában.
-Toby, köszönöm! Megspóroltál nekem egy kis időt, ugyanis Álmodó sosem veszi be a zablát!
Belépett a bokszba és szólongatni kezdte Álmodót. A ló ugyan hegyezte a fülét, de nem mozdult - továbbra is a boksz egyik hátsó szegletében állt.
-Nyugi, kislány. Ma egy tereplovaglást terveztem az erdőben! Mit szólsz hozzá?- ezekkel a szavakkal Amy elkapta Álmodó szárát és kivezette az istálló elé. Miközben átlendítette csizmába bújt lábait a ló hát fölött, az oldalazni kezdett. A lány megbotlott, de sikerült belekapaszkodnia a nyeregbe, és feltornázta magát ülésbe. Összeszedte a szárakat és megszorította a csikó oldalát. Álmodó gyors, esetlen ügetésben szinte kirohant a lovardájuk kapuján. Pár méterrel utána az érintetlen vadonban találták magukat. A telivér izgatottan táncolt, rágcsálta a zablát, és kutyamód minden bokrot megszagolt.
-Hékás!- kacagott föl Amy, és lazított a száron. Álmodónak több se kellett, vágtába ugrott, és közben vígan bakolgatott a fák között. Lovasának alig sikerült megfékeznie a kancát. Mikor lehiggadtak, Amy észrevett pár faágat egymáson, és úgy gondolta, ez a tökéletes pillanat arra, hogy Álmodó megmutassa, amit tud. Ügetésre fogta a lovát és rávezette a természetes akadályra. A csikó ruganyosan ügetett, de az akadályhoz közelebb érve mindig gyorsított egy kicsit. A végén már vágtában száguldottak a farakás felé. Sikerülni fog! Biztatta magát Amy, és megszorította Álmodó oldalát. A ló azonban elrugaszkodás helyett leszegte a fejét és megtorpant az akadály előtt. Amy bukfencet hányva a levegőben lerepült a ló hátáról - egyenesen a farakás közepébe. Még hallotta a reccsenést, és a távolodó paták zaját, majd összeszorította a szemét a fájdalomtól. A karja iszonyatosan égett, mintha izzó vasat forgatnának benne.
Pár perc múlva a fájdalom alábbhagyott, és Amy megpróbált feltápászkodni. Ingatagon megállt lábain és megmozgatta a kezét. Örömmel konstantálta, hogy nem törött el. A pokolba ezzel a lóval! Gondolta mérgesen Amy és a fák között rohanva keresni kezdte Álmodót. Szerencsére hamar meglett, a szára egy ágon akadt fent. A lány gyorsan elkapta a kantárszárat és vezetni kezdte a lovat maga után visszafelé a lovasudvarba. Az istállóba menet nem látott senkit sem, így gyorsan folytatta útját. Álmodó bokszában gyorsan leszerszámozta a csikót és kilépett az istállóból. Felrohant az apró istálló mellett lévő nem túl nagynak mondható házukba és magára csukta a fürdőszobaajtót. Mikor megpillantotta magát a tükörben, örült, hogy senkivel sem találkozott össze. A ruhái sárosak voltak, a hajába levelek akadtak, és az arcán egy vörös karcolás éktelenkedett. A karja még mindig lüktetett, és már kezdett lilulni. Amy úgy döntött, mára elég a lovaglásból, és egy forró fürdő csodákat tenne. Miután kibeszélte a történteket telefonon a legjobb barátnőjével, Sabinával, máris jobban érezte magát. Másnapra közös lovaglást beszéltek meg. Sabina mindenképp ki akarta próbálni Álmodót, és Amy örömest átengedte neki.

Az ébresztőóra csöngésére Amy nyöszörögve kelt ki az ágyából. A könyöke lüktetett, és be is lilult, de erőt vett magán és kinyújtózkodott. Lecsapta az óra tetejét, mire az elhallgatott, majd sietve felkapta az agyonhasznált lovaglónadrágját és egy pólót, amit a szekrénye aljában talált. Az arcára pár csepp jéghideg vizet fröcskölt, majd szaladt is le a konyhába. Egy lélek se volt ott, az anyja bizonyára oktat a pályán, az apja meg elment dolgozni. Így hát Amy felkapott egy szelet pirítóst és elrágcsálta, miközben a csizmájába bújt bele. Kilépett a házból és futólépésben átsietett az istállóba. Az órájára pillantva még inkább szaporázta magát. Késésben volt - mint mindig. Szerencsére Álmodó és Apolló le volt már csutakolva. Az istállóban öt ló álldogált: Álmodó, Apollo, a fekete herélt, Sheila, a palomino kanca, Sütemény, a gyermekek kedvenc pej pónija és Sierra, a nyugodt öreg herélt. A hatodik, Rudi, a sárga herélt kint dolgozott a pályán egy futószárassal. A lovak közül Apollo volt Amy kedvence, és rajta kívül senki sem lovagolhatott rajta. Szeretettel végigsimított az összes bent álló ló fején, majd észbe kapott. Még pár perc van hátra Sabina érkeztéig... Amy rohant a szerszámokért, és gyorsan felkantározta és -nyergelte Apollót és Álmodót. Pár perc múlva Sabina lépett be az istállóba.
-Hahó, Amy?- Amy kidugta a fejét Álmodó bokszából. A feje vöröslött az erőlködéstől.
-Szia. Segíts már, nem veszi be a zablát!- Sabina rögtön megértette és barátnője segítségére sietett. Miután mind a ketten lovon ültek - Sabina Álmodó, Amy Apollo nyergében, megbökték lábukkal a lovak oldalát és nyugodt tempóban kilépdeltek a kapun. Út közben mindent kibeszéltek, többek között Álmodót is.
-Mikor visszaérünk, mindenképpen ki szeretném próbálni pályán!- kérlelte Sabina barátnőjét.
-Rendben. Te tudod- vonta meg a vállát Amy. A tereplovaglás kellemesen sikerült, mindkét ló jól viselkedett, és mikor egy óra múlva visszaügettek a lovardába, a pályát üresen találták.
Amy leszállt Apollóról és maga mögött vezetve felállított egy egyszerű akadályt Álmodónak.
-Indulhatsz. De vigyázz vele! Ezt művelte velem tegnap- húzta föl ingujját Amy, kivillantva a már barnás árnyalatban pompázó foltot. Sabina csak bólintott, és beharapta rózsaszín ajkát, úgy koncentrált. Ló és lovasa teljes összhangban leírt pár kört és átlóváltást a pályán, majd rálovagoltak az akadályra, történetesen egy kis x-re. Egyre közelebb értek, majd.. Álmodó mintha csak el akarna repülni, hihetetlen erővel elrúgta magát a földtől, és az akadály fölött harminc centivel átúszott a levegőben. A túloldalon könnyedén ért földet, majd büszkén, fejét beadva Amyhez kocogott.
-Szerintem ez a ló egyszerűen zseniális!- dicsérte egre-földre Álmodót Sabina.
A két lány vidáman csacsogva szerszámozta le és csutakoltaApollot és Álmodót, majd kiengedték őket a legelőre. Egy kicsit még figyelték a két lovat, amint az alkonyat által rózsaszínre és narancssárgára festett égbolt alatt vágtáznak, majd elbúcsúztak egymástól.

Másnap hajnalban Amy Green a vekker csörömpölésére ébredt. Éjlen a nyári szünet! Főleg, hogy ma, vasárnap Toby is szabadnapos, és nekem kell etetni! morogta a lány és az óra digitális kijelzőjére pillantott. 05:59. Nehezen kimászott az ágyból és félálomban húzta magára a tiszta ruhákat. Lecammogott a lépcsőn, és kikóválygott az istállóba. A korai, csípős szél egyből magához térítette. Az istállóba érve felkapta a Tobias által már kikészített zabbal teli vödröket és egyesével beleszórta őket a lovak etetővályújába. Miután végzett, felhúzott egy munkáskesztyűt és egy vasvillát felkapva nekiállt kitrágyázni az istállót. Mire végzett, már hét óra is elmúlt, s ő hullafáradtan támolygott be a házuk konyhájába. Édesanyja rántottát készített, amit ő farkasétvággyal falt be.
-Drágám, ma be tudnál lovagolni Rocky Meadow-ba? Egy csomagot kellene átadnod Billy Largs-nak. Tudod, annak az öregembernek, aki fiatal korában lósuttogó volt. Sajnos sürgős ügy és nekem egész nap jönnek lovasok- nézett lányára Mrs. Green bizakodóan.
-Hát persze, mami. Mára úgysem terveztem semmit.
-Az összes lovat kivisszük terepre, és Apollo lesántult, úgyhogy csak Álmodóval tudsz odalovagolni- jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon édesanyja, amire Amy egy nyögéssel válaszolt.
De hát mit tehetett, reggeli után lecsutakolta és felszerszámozta a szürke kancacsikót, ami korántsem volt könnyű dolog, mert Álmodó egyfolytában el akarta kapni a kefét, vagy el akarta rágcsálni a kengyelszíjakat. Mikor Amy végre végzett, felszállt a nyeregbe, a csomagot pedig a nyereghez rögzítette. Álmodó az úton odafelé folyton fickándozott és meg-megugrott. Amy már alig bírt el vele, és hihetetlenül megkönnyebbült, amikor végre meglátta Billy Largs erdei kiskunyhóját. Az öreg a háza előtt ült, és pipázott. Jó kedéllyel fogadta Amyt. Álmodó a füstkarikák láttán meg akart ugrani, és elszáguldani, de Amy belerántott a szájába.
-Szia! Hát te lennél Annemarie Green leánya? És csomagot hoztál?- pattant fel vidáman. Amy bemutatkozott, és elmondta, hogy édesanyja nem ért rá idekocsikázni, így hát ő lelovagolt a csomaggal. Miután Amy kapott egy bögre förtelmes ízű gyógyfűteát, az öreg alaposan megvizslatta Álmodót.
-Nyugtalan. Nem érti, miért nem kedveled őt- mondta halkan Billy.
-Én nem kedvelem? Hát nem csoda?! Mindig levet a hátáról!- fakadt ki Amy és mindent elmesélt a suttogónak.
-Tudod, Amy Green, a lónak is vannak érzései.. És figyelni kell rájuk. Adj neki pár szabadnapot a legelőn, majd hagyd, hagy szokjon hozzád. Vidd el sétálni a természetbe, ülj rá szőrén. És ami a legfontosabb: bízz benne! Ha nincs meg a bizalom, félni kezd, és levet a hátáról. Jegyezd meg ezt, Amy Green! Jól jegyezd meg!
-Rendben, köszönöm!- hálálkodott Amy, és nyeregbe szállt. Hazafelé végig hosszú száron lovagolt, és hagyta, hagy vezesse a lova. Eleinte kicsit félt, mi lesz, ha Álmodó megvadul, de mivel semmi ilyesmi nem történt, Amy megnyugodott. Úgy érezte, máris valami kapcsolat alakult ki ő és a lova között.

Az elkövetkezendő napokban Álmodó naphosszat pihenhetett a dús füvű legelőkön Amy mellett, és több törődést kapott. Esténként Amy felcsatolta a kötőfékére a vezetőszárat és sétálni mentek az erdőbe.
Egy hét múlva a lány megpróbálkozott az ugratással is. Álmodó mostanra már sokkal nyugodtabbá vált, nagy, lebegő léptekkel kőrözött a pályán, felverve a homokot. Amy ráfordította a lovat a meghívó oxerre, és teljesen a lóra bízta magát. Álmodó pedig magabiztosan ügetett az akadály felé, majd elrugaszkodott, és szinte repült, szelte a levegőt és habkönnyedén ért földet. Amy Green ekkor érezte, hogy a szíve ehhez a lóhoz húz, és kialakult közöttük az Örök Kötelék.